Egyesület

Az Orosházi Polgári Együttműködés Egyesület 2001-ben alakult, célja kulturális tevékenység, kulturális örökség megóvása, Orosháza város és környéke közéletének, szellemi életének összefogása útján.
 
 2016-ban az egyesület átalakult és létrehozta az Orosháza Fejlődéséért Helyi Közösség Helyi Akciócsoportot, annak érdekében, hogy pályázatot adhasson be a Pénzügyminiszérium Településfejlesztési Operatív Program TOP-7.1.1-16 ködszámú Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés című felhívására.

A felhívás lényege, hogy közösségfejlesztési célra a helyi civil, köz és vállalati szféra részesülhet támogatásban. Ez a pályázat kizárólag Orosháza belterületét érinti, a külterületek támogatására más jellegű források állnak rendelkezésre.

Az Orosházi Polgári Együttműködés Egyesület mögött széles körű társadalmi összefogás áll, az önkormányzati intézmények, civil szervezetek, és vállalkozók részéről, melynek célja a város kulturális és közösségi életének megújítása, újszerű és innovatív helyi fejlesztések végrehajtása.